EU kommunikáció

Az Európai Unió által társfinanszírozott projektek kommunikációja tekintetében ritkán adódik lehetőségünk a kreativitásra, hiszen a döntéshozók által kialakított rendszer kevés mozgásteret enged. Az európai uniós kommunikációt így nem tekinthetjük a szó hagyományos értelmében önálló terméknek, hiszen egy olyan általános szabályrendszerről van szó, amely minden uniós támogatottságú projekt esetében kötelező. Ez egyrészt arculati kötöttséget jelent, a horizontális politikák (környezetvédelem, esélyegyenlőség) szempontrendszerének ismeretét és figyelembevételét, másrészt az adminisztrációra és archiválási rendszerre vonatkozó elvárásokat. Pontosan ismerni kell a támogatási szerződésben foglaltakat, a megbízón túl jó kapcsolatot kell ápolni az adott fejlesztés irányító hatóságával és a Közreműködő szervezet szakértőivel.

Saját kis „mikroklímáról” beszélhetünk, melynek önálló szabályrendszere, működési kultúrája van. Jellemző például, hogy rendszeresen alábecsülik a tervezési időszakban a pályáztatási folyamathoz, illetve a nyertes pályázóval kötendő szerződés aláírásához szükséges időt. Gyakori ugyanis, hogy a vezetői jóváhagyás heteket késik. Előfordul, hogy akár 2-3 alkalommal is hibásan jelentetik meg az ajánlatkérő dokumentációt. Jellemző, hogy a szerződés megkötése akár hónapokat csúszhat. Nyertes pályázóként könnyen abban a helyzetben találhatjuk magunkat, hogy a projekt indulásakor máris több hónapos lemaradással kell szembenéznünk.

Hogyan kerülhetjük el az ilyen és ehhez hasonló problémákat? Erre sajnos nem minden esetben nyílik lehetőség, viszont a rendszer ismerete lehetőséget ad a pályázó szervezet számára, hogy felkészüljön e nehézségek bekövetkezésére, s minimalizálja az ezekből fakadó kellemetlenségeket. Cégünk tanácsadói közül többen is éveket töltöttek el vezető pozícióban a közszférában, így tapasztalataik minőségi segítséget jelentenek az Ön számára európai uniós projektje kivitelezése során.

Sikeres kommunikáció rázós terepen is