Kommunikációs tréning

A legtöbben egy-egy megbeszélés, vagy egyéb kommunikációs kihívás előtt azon gondolkodunk, hogy vajon MIT érdemes elmondanom. Természetesen ez rendkívül fontos, de az esetek döntő hányadában ezzel az ember többnyire tisztában van. Tudjuk, hogy mit szeretnénk mondani, de nem tudjuk, hogyan ragadhatjuk meg a hallgatóságunk, vagy tárgyalópartnereink figyelmét, egyetértését. Ezért kulcskérdés a MIT mellett, hogy HOGYAN mondjuk el mindazt, amit akarunk.

A tréningen résztvevők megtanulják felismerni és értelmezni a hallgatóság testbeszédét, hanghordozását és kulturális jelzéseit, képesek lesznek beazonosítani a jellemző személyiségtípusokat, melyekre alapozva jóval sikeresebbek lehetnek céljaik megvalósításában. Gyakorlataink eredményeként a résztvevők megtanulnak aktívan hallgatni, eredményesen érvelni, megértést és egyetértést kiváltani a hallgatóságukból, azaz: sikerre vinni ügyüket!

Tapasztalatait nyilvános szerepléseken, az üzleti életben, valamint magánszemélyként is képes lesz hasznosítani.

Sikeres kommunikáció rázós terepen is